Tévedésből saját csapatuk buszát rongálták meg a Crystal Palace szurkolói, akik a rivális Middlesbrough járművében akartak kárt tenni a két csapat szombati mérkőzése előtt az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában.
Sajtóbeszámolók szerint a buszt, amely a londoni klub otthona, a Selhurst Park közelében, egy hotel parkolójában állt, lefestették piros, fehér és kék festékkel, s a két oldalára, valamint a hátuljára azt a feliratot pingálták rá, hogy Crystal Palace FC.
A kiesési rangadót a Palace nyerte 1-0-ra, s később a csapat ezt a járművet használta utazásához. Az egyesület vezetői közölték: rendőrségi feljelentést tettek.
A brit média szerint a Crystal Palace helyettes pályamestere, Dean Waters kiírta a Twitterre, hogy "40 ezer fontos kár keletkezett a buszunkban, mert azt hitték, a Boro busza. Remek!", később azonban már elérhetetlen volt ez a bejegyzés. (MTI)

Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.