A Barca legendája: "Guardiolával mindent megnyerhet a City"

Xavi szerint a manchesteri csapat a triplázásra is képes lehet.
admin 2016. szeptember 22., csütörtök 17:38
Xavi szerint a manchesteri csapat a triplázásra is képes lehet.
Szerző: admin 2016. szeptember 22., csütörtök 17:38
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Pep Guardiola irányításával eddig mind a kilenc meccsét megnyerte a Manchester City, és jelenleg a Premier League élén állnak, valamint a BL-ben is kedvező helyzetből várják a folytatást. Xavi, a Barcelona legendás játékosa nyilatkozott a goal.com-nak egykori mesteréről, és a manchesteri gárda esélyeiről.

Pep egy győztes. Mindent meg akar nyerni a szezonban, és olyan csapattal, amilyen a Manchester Citynél áll a rendelkezésére, nincs rá ok, hogy ez ne sikerülhetne neki. Triplázott a Barcelonával, és képes egy szezonban három-négy sorozatban is csúcsra vezetni a csapatát.

Persze a bajnokság és a Bajnokok Ligája különleges, de az a célja, hogy mindent megnyerjen. A Manchester Citynek nincs tartalékcsapata, igazságtalan lenne így nevezni őket. Természetesen Pep változtat majd a hazai kupasorozatokban a felálláson, de akiket a kezdők helyére behoz, azok is világklasszis válogatott játékosok, és ez adja a City erejét. Nem nyerhetsz több trófeát is 11 játékossal, ahhoz egy egész keret kell.

Átigazolások
Bosnyák támadó érkezik
Luka Kulenović
Bosnyák sajtóhírek szerint Luka Kulenović már kedden megérkezett Magyarországra, és hamarosan a bajnoki címvédő ETO FC játékosa lesz.
Ex-Fradi
Saldanha válthat
Matheus Saldanha, a Ferencváros korábbi támadója egy interjúban elárulta, hogy szeretne visszatérni a szerb Partizanhoz.
Légiósok
A Celtic mást igazolt
Sokáig úgy tűnt, hogy Tóth Balázs lehet a Celtic következő hálóőre, ám a skót alakulat hétfőn bejelentette, hogy kölcsönvette a Wolverhampton kapusát, Sam Johnstonet.
Tovább az összes átigazoláshoz