18 millióból tüntetnek a szurkolók Duchatelet ellen - jön a legnagyobb dobás

Emlékezetes akcióra készülnek, 1000 kilométerre Angliától.
Dudás Gábor 2017. február 3., péntek 8:40
Emlékezetes akcióra készülnek, 1000 kilométerre Angliától.
Szerző: Dudás Gábor 2017. február 3., péntek 8:40

Honlapunk is többször beszámolt arról, hogy az Újpest-tulajdonos Roderick Duchatelet édesapja, Roland Duchatelet nem örvend túl nagy megbecsülésnek az angol Charltonnál, amelyet 2014 óta irányít.

 

Többször is tüntettek már ellene: volt, hogy 1000 kilométert utaztak, hogy épp 70. születésnapján szólítsák fel lemondásra, máskor taxit csináltattak távozásához, de olyan eset is akadt, hogy teniszlabdákat dobáltak be a meccs közepén – szintén tüntetőleg. Legutóbb egy internetes voksoláson is "hallatták hangjukat" a drukkerek, a belgát megválasztva a a legrosszabb angliai klubtulajdonosnak.

A News Shopper nevű brit portál szerint azonban csak most jön a java, a drukkerek az eddigi legnagyobb demonstrációjukra készülnek, méghozzá nem is Angliában, hanem Duchatelet szülővárosában, a belgiumi Sint-Truidenben.

A március 4-i tüntetést abból az 50 ezer fontos, azaz mintegy 18 millió forintos alapból fogják finanszírozni, amelyet a szurkolók dobtak össze, kimondottan a tulajdonos elleni demonstrációkra…

Az eseményen részt vesz majd a CARD (Koalíció Roland Duchatelet ellen), a Belgium 20 nevű csoport, sőt, a WAR (Nők a rezsim ellen) nevet viselő formáció is, azaz már női tagozata is van a Duchatelet elleni "forradalomak"...

Tedd okostelefonod főképernyőjére a csakfoci-t - kattints ide!

Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Magyar játékosokban gondolkodnak a Vasasnál, de elsősorban a saját nevelésű futballistáknak akarnak lehetőséget biztosítani.
Légiósok
Sallai Angliában?
Sajtóhírek szerint Sallai Roland ügyében a szezon végén születik döntés a Galatasaraynál - és nagy valószínűséggel Angliában folytatja pályafutását.
ETO
Ő lehet az első érkező
A Csakfoci úgy tudja, jó esély van rá, hogy a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként idén Csákváron szereplő Umathum Ádám Győrben folytassa karrierjét.
Tovább az összes átigazoláshoz