Fotó: twitter.com/fanatikcomtr
Kiállítása után egyszerűen fellökte a VAR-monitort az Almería támadója.
Kedden a spanyol első osztályban a kiesés ellen menekülő Almería 1-0-s vereséget szenvedett a Real Sociedad elleni idegenbeli mérkőzésen. A találkozón a 36. percben emberhátrányba kerültek a vendégek, miután az Almería támadója, Luis Suárez durván térden rúgta az ellenfelét, amiért a VAR azonnal jelezte a játékvezetőnek, hogy érdemes újranézni az esetet. A bíró ezt meg is tette, majd piros lapot mutatott fel Suáreznek, aki dühöngve hagyta el a pályát.
A kolumbiai támadó a lefelé vezető úton felborította a VAR-monitort is, ami tovább súlyosbíthatja a helyzetét, hiszen emiatt komoly büntetésre számíthat a fegyelmi bizottságtól.
A piros lap
Suárez fellöki a VAR-monitort
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.