Elszakadt Daniel Carvajal térdszalagja, ezért meg kell műteni a Real Madrid hatszoros Bajnokok Ligája-győztes, Európa-bajnok labdarúgóját.
A 32 éves Daniel Carvajal szombat este, a BL-címvédő madridiak bajnoki mérkőzésének 93. percében sérült meg. A találkozót a fővárosiak 2-0-ra megnyerték a Villarreal ellen.
"Súlyos keresztszalag-sérülésem van, amit meg kell műteni, ezért néhány hónapig nem léphetek pályára" - írta Carvajal a közösségi oldalán.
Hozzátette, már most nagyon várja, hogy elkezdődhessen a felépülése, majd visszatérhessen.
Erre lehet, hogy már csak a következő szezonban lesz módja, mivel a hasonló sérülések után 7-8 hónap a felépülési idő.
Frissítés! Klubjának vasárnapi közleménye szerint a hátvéd jobb lábának elülső keresztszalagja, külső oldalszalagja és popliteus izma (a térd hátsó izma) is elszakadt.
(MTI nyomán)
Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.