Szoboszlai Dominik combizomproblémája miatt a Liverpool legutóbbi két mérkőzését is kihagyta, és egyelőre az sem biztos, hogy szombaton, a Brentford ellen visszatérhet. Andoni Iraola vezetőedző szerint a pénteki edzés után derülhet ki, bevethető lesz-e a magyar válogatott csapatkapitánya. Szoboszlai a Premier League első öt fordulójában kezdőként szerepelt, a Manchester City elleni, 3-0-ra elveszített bajnokit azonban kihagyta, majd az osztrák LASK elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (6-3) sem lépett pályára.
Iraola a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, Szoboszlai, illetve Cody Gakpo és Alexander Isak esetében is nyitva hagyja a visszatérés lehetőségét, de egyelőre korai lenne biztosat mondani.
Még holnap edzenünk kell. A LASK elleni mérkőzésre nyilvánvalóan nem álltak készen. Meg kell várnunk, hogyan alakul a helyzet. Még nagyon korai, de ezúttal nyitva hagyom a lehetőséget
– fogalmazott a vezetőedző.
A Liverpool a Brentford ellen Ryan Gravenberchre biztosan nem számíthat, a középpályás a Manchester City elleni kiállítása miatt eltiltását tölti. Iraola a sűrű program miatt további rotációra is készül: csapata a hétvégén, majd néhány nappal később, a Villarreal ellen is pályára lép.
Ami a hosszabb ideje sérült Giovanni Leonit illeti, az olasz védő visszatérése a vártnál lassabban halad. Iraola elmondta, hogy a súlyos térdsérülés nemcsak az elülső keresztszalagot érintette, ezért különösen óvatosan kezelik a rehabilitációját. Leoni a következő válogatott szünetben kezdheti újra az edzéseket a csapattal.