A számos díjjal elismert, 2003 és 2005 között háromszor is az Év énekesének megválasztott bolgár előadó fiatalon kezdett focizni, amatőr szinten egészen 38 éves koráig játszott, azonban sérülés miatt kellett abbahagynia a futballt.
- A csapat iránti szeretetemnek köszönhető, hogy itt lehetek a reptéren, és annak is, hogy nagyon nagy rajongója vagyok a Ludogorecnek. A vezetőség meghívott, hogy velük utazzak a Ferencváros elleni mérkőzésre. Remélem, nyerni fogunk, és bízom benne, hogy így is lesz - idézte Veszelin Marinov szavait a telegraph.bg.

- Ivaylo Chochev a kedvenc labdarúgóm, nemcsak a Ludogorec játékosaként, hanem általánosságban a bolgár futballisták közül is. Óriási kvalitásai vannak. Korábban Martin Kamburov volt az, akit a leginkább kedveltem a bolgár futballban. Most először utazom a Ludogoreccel. Örülök, hogy a csapattal tarthatok, annak ellenére, hogy ez számomra meglehetősen kényelmetlen. A futball iránti szeretetem és az, hogy két napon keresztül csak erről beszélhetek az emberekkel, arra késztetett, hogy Szófiából eljöjjek és elvigyenek Plovdivba. Holnap éjszaka érkezünk meg Várnába, ahol 3-4 órát kell várakoznom, hogy elérjem a Szófiába tartó járatot. Ilyet csak az tesz meg, aki igazán szereti a csapatát - tette hozzá az énekes.
A bolgárok legendás énekese játékospályafutása során a Yantra Polski Trambesh, a Sikonko Klimentovo és a Loviko Suhindol csapataiban is megfordult. Veszelin Marinov a Ludogorec szurkolója, ugyanakkor a Manchester Unitednek is drukkol.