Claudio Lotito, a Lazio elnöke és tulajdonosa szerint az utóbbi időben ismét felerősödtek az őt érő fenyegetések, amelyekkel állítása szerint a római klub eladására akarják kényszeríteni. Az olasz üzletember az ügyészségnek arról is beszélt, hogy korábban sokáig két pisztollyal járt, mert a testi épségét féltette, és úgy véli, politikai szereplők is dolgoznak ellene.
A La Repubblica beszámolója szerint Lotito június 30-án, Lorenzo Del Giudice ügyész előtt beszélt az őt érő fenyegetésekről.
Hosszú ideig két pisztollyal jártam, az egyik elöl, a másik hátul volt. Egy automata fegyver és egy Smith & Wesson
– idézte fel a Lazio első embere, aki hozzátette: az egyik fegyver egy alkalommal még az életét is megmentette.
Lotito szerint a fenyegetések hátterében nem csupán a Lazio szurkolótáborának erőszakosabb csoportjai állhatnak. „Vannak a politikában olyan szereplők, akik ellenem dolgoznak” – fogalmazott, de konkrét neveket nem említett.
A klubelnök már március 5-én is beszélt a szurkolók radikálisabb csoportjaival folytatott konfliktusairól. Elmondása szerint most ismét hasonló helyzet alakult ki, részben a Lazio esetleges eladásáról terjedő hírek miatt.
Lotito állítása szerint soha nem kapott konkrét ajánlatot a klub megvásárlására. Az elmúlt időszakban külföldi befektetőkről, titokzatos vevőkről és jelentős összegekről szóló hírek láttak napvilágot, miközben a klubelnök következetesen azt állítja, hogy nem kívánja eladni az egyesületet.
Naponta ötezer fenyegető telefonhívást kapok. Nem viccelek
– jelentette ki Lotito, aki elmondása szerint emiatt már kikapcsolta a telefonját, és több feljelentést is tett. A bizottsági meghallgatáson arról is beszélt, hogy Urbano Cairo, a Torino elnöke megkérdezte tőle, miért teszi ki magát továbbra is ennek a helyzetnek.
Lotito a saját szerepét harcosként jellemezte, aki nem hajlandó meghátrálni az igazságtalanságokkal szemben. A Lazio szurkolóinak reményeiről ugyanakkor élesen fogalmazott:
Ha álmodni akartok, vegyetek be altatót.