fotó: fradi.hu

A Fradi többet már nem variálhat a stadionkérdéssel az EL-ben - ezt kérte az UEFA a klubtól 

Már most biztos, hogy ez lesz a legtöbb szurkoló előtt játszott Fradi-mérkőzés a Puskás Arénában.
Budai László 2023. február 3., péntek 9:27
fotó: fradi.hu
Már most biztos, hogy ez lesz a legtöbb szurkoló előtt játszott Fradi-mérkőzés a Puskás Arénában.
Szerző: Budai László 2023. február 3., péntek 9:27

A Ferencváros másfél hónap múlva, március 16-án fogadja majd egyelőre ismeretlen ellenfelét az Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, a találkozó helyszíne pedig a Puskás Aréna lesz. A klub nemzetközi osztályvezetője, Máté Bálint a Fradi TV-nek beszélt a költözés hátteréről.

- Korábban már bizonyított helyszínként a Puskás Aréna, hiszen 2020-ban, amikor a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott, már kipróbáltuk és működött. Sajnos akkor a járvány miatt korlátozott nézőszámmal, illetve később zárt kapuk mögött kellett játszanunk. Egyrészt ezt is szerettük volna mindenképpen bepótolni, és szerettük volna minél több szurkoló számára lehetővé tenni, hogy élőben átélhessék ezt a mostani élményt. 

Máté Bálint arról is beszélt, hogy fogadták az UEFA-nál a helyszínváltoztatási kérelmet.

- Nyitottak voltak rá, ismerik jól a helyszínt, korábban Európai Szuperkupa-döntőt és válogatott meccseket is rendeztek a Puskásban, illetve az idei EL-döntő házigazda létesítménye is. Tudták, hogy minden kritériumnak megfelel. Egy klub csak egyszer változtathat, tehát nem tehettük attól függővé, hogy kit kapunk.

A sorsolás után, és a későbbi fázisokban sem lehet már variálni. Ez volt a kérésük, illetve, hogy a döntőig - remélhetőleg minél tovább jutunk - vigyázzunk a pálya minőségére és a szektorokra. Azaz, hogy ezeket a döntőre méltó állapotban adjuk majd át.

A klub azt is közölte, hogy már biztosan az EL-nyolcaddöntő lesz a legtöbb drukker előtt lejátszott Fradi-meccs a Puskás Arénában, az eddigi rekord a Paks elleni Magyar Kupa-döntő volt 30 ezer emberrel.

Telt ház közeli állapotot várunk. Már most sok jegyet eladtunk úgy, hogy még nem tudjuk, ki ellen játszunk. Bízunk benne, hogy jó eredményt érünk el az első meccsen, és akkor tényleg telt ház lesz

- zárta szavait Máté Bálint.

A teljes anyagot az alábbi videóban tudod megnézni

Olvastad már?
Kecskeméti titkok nyomában: Ha kell, pályát vonalaz és kispadot szerel az ügyvezető, de ma is a bennmaradásban hisz - interjú
Meglepték a teljes mezőnyt a nem szokványos játékospolitikájukkal és főleg azzal, hogy újoncként jelenleg második helyen állnak az NB I-ben. Pedig a legalacsonyabb költségvetéssel rendelkeznek, a legolcsóbb kerettel és mindenki biztos volt benne, hogy kiesnek. Ráadásul a legkisebb apparátussal működnek, ezért sokkal többet és jobban kell dolgozniuk, mint a vetélytársaknak. Dr. Filus Andor, az újonc Kecskemét ügyvezetője mondja el, milyen nehézségeket kellett leküzdeniük, míg eljutottak az NB I-be.  A nyarakat a stadionban tölti, a bajnoki rajt előtt már alig alszik, a meccs napján összerakja a kispadot, de előfordul, hogy pályát vonalaz. Interjú a kecskeméti titokról.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz