A pár hete véget ért nemzetközi fociidényre tekintett vissza frissen közzétett összesítésében a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES), amely három fontos szempontból tekintette végig, hogy a legmagasabban rangsorolt 35 európai bajnokságban mely csapatok teljesítettek a legjobban.
A támadás / védekezés / labdabirtoklás komponensek vizsgálatából kiderül, hogy a bajnoki meccseket figyelembe véve az angol Manchester City mutatói voltak a legjobbak, hiszen Guardiola-csapat mindhárom összevetésben az első ötben szerepel.
Labdabirtoklás
Nem meglepő módon a labdabirtoklásban nem is volt párja az égszínkékeknek, átlagosan - az effektív játékidőt figyelembe véve - 68,8, százalékban volt náluk a labda és ezzel az irányítás is a meccseiken. Itt egy magyar csapat tudott a legjobb 50 közé férkőzni Európában, méghozzá a Ferencváros, 57,7 százalékos labdabirtoklási aránnyal - ez a Roma, a Zenit vagy Marseille mögött nem sokkal lemaradva épp az 50. helyhez volt elég.
![](/uploads/2018/06/cieslabda2.jpg)
Védekezés
A védekezés tekintetében azt emelte ki a CIES, hogy a csapatok hány kapura lövést engedélyeztek átlagosan ellenfeleiknek. Ebben a görök bajnok AEK végzett az idényben az élen, egy-egy találkozón 2,9-szer kaptak mindössze lehetőséget a riválisok az athéni gárdától, hogy kapura lőjenek. Itt a City holtversenyben az ötödik.
A magyar csapatok közül a Paksnak jutott hely itt az európai elitben. Az NB I-ben az év edzőjének megválasztott Csertői Aurél együttese 4,94 lövési lehetőséget adott élvonalbeli ellenfeleinek, ez pedig nagyjából megegyezik azzal, amire például a görög bronzérmes Olympiakosz volt képes a saját bajnokságában.
![](/uploads/2018/06/ciesved.jpg)
Támadás
A kaput eltaláló kísérletek számában is élcsapat a City, olyan együttesek társasságában, mint a Real Madrid, a Barcelona vagy épp a különversenyben az első két helyen végzett holland duó, az Ajax-PSV páros. Az éllovas amszterdamiak meccsenként több mint nyolcszor próbálkoztak sikerrel és bár a bajnoki címről lemaradtak - épp a PSV mögött -, a rúgott gólokban (89) és a gólkülönbségben (+56) nem volt párjuk az Eredivisiében.
Ebben az összevetésben a Ferencváros igen előkelő helyen, a 28. helyen végzett egész Európát tekintve. A zöld-fehérek a BL-döntős Liverpoollal és a francia Lyonnal megegyező mennyiségben (6,21 lövés / találkozó) termelték a gólszerzési kísérleteket, olyan csapatoknál is aktívabban, mint az AC Milan, az Arsenal vagy a Lazio. A zöldek így is hasonló módon jártak, mint az Ajax Hollandiában, azaz kevéssel, de lemaradtak a bajnoki aranyéremről.
![](/uploads/2018/06/ciestam.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)