Fotó: fmc.hu
Hiába küzdöttek a mentőszolgálat tagjai az Iszkaszentgyörgyben játszó labdarúgó életéért.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságra szombat reggel arról érkezett bejelentés, hogy Székesfehérváron, a Mészöly Géza utca 1. szám alatti hátsó bejáratnál található füves területen egy fiatalember újraélesztését hajtották végre a mentőszolgálat munkatársai, azonban hiába küzdöttek az életéért, a férfi meghalt - írja a feol.hu.
Később kiderült, hogy baleset történt, az épület hetedik emeleti erkélyéről esett ki és zuhant a mélybe a 26 éves fiatalember, aki a focidrukker.hu információi szerint Balla Bence Tamás, a Fejér megyei III. osztályban szereplő Iszkaszentgyörgy játékosa volt, kispályán pedig az Alba Ligában szereplő Fortuna FC-t erősítette.
Nyugodjék békében.

Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)