Fotó: futsalhungary.hu

Gyász: Kiemelkedő alakját veszítette el a magyar futsal

65 évesen elhunyt Kis János.
Nyikes Zoltán 2023. szeptember 22., péntek 16:19
Fotó: futsalhungary.hu
65 évesen elhunyt Kis János.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. szeptember 22., péntek 16:19
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Pénteken reggel jött a tragikus hír, súlyos betegség után elhunyt Kis János, a magyar futsal egyik legrégebbi motorosa, aki a kezdetek óta meghatározó tagja volt a sportágnak - írja a futsalhungary.hu.

A futsal igazi megszállottja volt, aki tűzbe ment az igazáért, és csapatáért, a barátaiért. Edzői pályáját még a 90-es években kezdte, és a Nestlé együttesével a Bajnokok Ligájában is szerepelt. Többszörös magyar bajnok volt, irányította többek között a Gödöllőt, akikkel remekelt a BL-ben a hazai pályán. A teljesség igénye nélkül: irányította a Baglyokat, a Vasas együttesét, többször volt a Fradi szakvezetője is.

Több nagypályás csapatnál is tartott edzéseket, bemutatva, hogy mennyit tud segíteni a futsal a labdarúgásnak, így járt Berlinben is, a Dárdai Pál vezette Herthánál. Utolsó csapata a Kistarcsa volt, ahol szakmai vezetőként dolgozott. Mindezek mellett több könyvet is írt, legutolsó műve pont mostanra készült el, ami többek között angolul és spanyolul is megjelent, amelyre oly büszke volt, de ennek gyümölcsét már nem élvezhette.

Kis János 65 éves volt.

Nyugodjék békében!


Kis a Dárdai Pál vezette Herthánál is járt még 2016-ban. Fotó: City-Press
Átigazolások
Újpest
Beridze elkelt
A grúz élvonalban és a Konferencia Ligában szereplő Iberia 1999 szerződtette a nyáron Újpestről távozó Giorgi Beridzét.
Szentlőrinc
Új igazolás
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete, ugyanis a klubnál folytatja pályafutását Butá Gabriel Nicolae. A 24 éves, román-magyar labdarúgó bal oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető.  
DVSC
Profi szerződések
Profi szerződést kapott a DVSC-ből Lovas Bertold,Zsuppán Kornél és Angyal Péter is.
Tovább az összes átigazoláshoz