Fotó: m4sport.hu
Végül az akkori Magyar Kupa-döntőt tizenegyespárbaj után nyerte meg a Paks. A mérkőzés után Kubatov csalódottan azt mondta az M4 Sport kamerái előtt, hogy ők a nemzetközi porondra építik a Fradit, a "Paks antifutballjára pedig nem találnak megoldást."
Bognár a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, kétszer kellett megnyerniük a finálét, hiszen a Fradi az utolsó percekben egyenlített.
- Kétszer egymás után megverni a Ferencvárost a döntőben nem lehet véletlen. Akkor biztos nem vagyunk olyan rossz csapat, ha ezt kétszer meg tudtuk csinálni - mondta, majd hozzátette:
Vissza a cikkhezJobban jár a magyar futball, ha a Ferencváros indul a Bajnokok Ligájában, mint a Paks, ez rendben is van, de azért ahol tudjuk, ütjük-verjük őket.
Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.