Fotó: Sparta Praha
VITÁLYOS VIKTOR (Sparta Praha) 8/10
Júliusi érkezésétől egészen október közepéig kellett várni a bajnoki bemutatkozására (igaz, a BL-playoffban és egy kupameccsen bevetették). Azóta azonban végigjátszott egy Európa Liga-főtáblás meccset (a Lilleström ellen 1-1), és egy újabb bajnokit (a Slovácko ellen 5-1), majd most hétvégén is kezdett. Edzője is dicsérte őt nemrégiben, és azt nyilatkozta róla, hogy eljön az ő ideje. Úgy néz ki, valóban egyre inkább próbálják őt beépíteni. Még csak 19 éves, így könnyen lehet, hogy hosszabb lesz a folyamat nála, de jó úton jár, és mivel egy régiós nagycsapatról van szó, a csapatválasztás is dicséretes és kifizetődni látszik.
Vissza a cikkhezÁtigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.