Fotó: facebook.com/etofcgyor
ETO: Szép Márton (2007. 07. 26.), Umathum Ádám (2006. 04. 08.)
A címvédő ETO keretéből Szép Márton és Umathum Ádám lehet a következő nagy "berobbanó". A Bundesligából januárban hazatért Szép Tóth Rajmund és Vitális Milán bizonytalan jövője miatt kerülhet előtérbe, ráadásul a szakmai stáb új szerepkörben, kifejezetten irányítóként, 10-es pozícióban próbálgatta a felkészülési mérkőzéseken. Mellette Umathum Ádám esete is egészen különleges, hiszen a középső védő úgy debütált már nemzetközi tétmérkőzésen, a luxemburgi Atert Bissen elleni Konferencia Liga-selejtezőn, hogy magyar NB I-es meccs még egyáltalán nincs a lábában.
Vissza a cikkhezÁtigazolások
Karcag
Támadó érkezett
Lólé Béla visszatért Karcagra, miután a klubnál nevelkedett, ám az előző idényt már a Loki NB III-as csapatában töltötte.
MTK/Misleny
Érkezők és távozók
A Kozármisleny bejelentette, hogy az MTK-val fennálló együttműködésnek köszönhetően csatlakozott Tóth Márton, Freyer Kristóf, Jádi Balázs, Gyánó Marcell és Molnár Péter. Tímár Dávid kölcsönbe került az MTK II-be.
Honvéd
Somogyiék maradnak
Három évvel hosszabbított a Somogyi-testvérpár a Honvéddal.