Photo by Getty Images/Getty Images
A legfrissebb hős
A bosnyák-olasz vb-pótselejtező hosszabbításában esett rá a vállára Edin Dzeko, aki sérülése után is a pályán maradt, a 11-es párbajt már felkötött kézzel nézte - és így is ünnepelte a tornára való kijutást. A fotó körbejárta a világsajtót, a bosnyákok hőséért pedig egy egész nemzet aggódik, hogy biztosan felépüljön majd a világbajnokságra.
Vissza a cikkhezÁtigazolások
KTE
Jobbvédőt igazoltak
Fiatal jobb oldali szárnyvédővel bővült a Kecskemét NB II-es kerete, a klub ugyanis mindenben megállapodott Pálvölgyi Patrikkal, aki aláírta szerződését. (kecskemetite.hu)
ETO
Tóth R. váltana
A liga-zwei.de szerint Tóth Rajmund szeretne csatlakozni a német Nürnberghez, de még elhúzódhat, sőt, akár meg is hiúsulhat a transzfer.
Honvéd
Pauljevic hosszabbított
Branko Pauljevic is marad Kispesten, miután egy évvel meghosszabbította júniusban lejáró szerződését. (honvedfc.hu)