1979: Nottingham Forest
Micsoda felemelkedés volt az a Foresttől. Az 1976/77-es szezont még az angol másodosztályban töltötte (!), de onnan feljutott az élvonalba, és első szezonjában megnyerte azt. Így indulhatott a 78/79-es idényben a BEK-ben, amelyben szintén az élen végzett az első idényében! A Forest úgy kezdte a sorozatot, hogy kiütötte az előző két BEK-et megnyerő Liverpoolt, később az AEK Athént, a Grasshopperst és a Kölnt verte, majd a döntőben a Malmőt.
Kellett ehhez egy nagy fogás is, Trevor Fancis, aki az első egymillió font feletti átigazolás volt a világfutballban, de megérte a pénzét, a Malmö elleni finálét ugyanis az ő gólja döntötte el. Mindezt úgy, hogy az volt az első meccse a sorozatban, ugyanis bár februárban vették őt meg, az akkori szabályok értelmében három hónapig nem játszhatott európai kupameccsen.
A Forest egyébként egy évvel később meg is védte a címét, ezzel az egyetlen csapat, amelynek több BEK-sikere (2) van, mint bajnoki címe (1).
Vissza a cikkhez