"Nem bánnám, ha több nő lenne a pályán" - Dárdai is beszélt a topligák első hölgy-bírójáról

Összességében mindenki elégedett volt Bibiana Steinhaus-zal a Hertha-Werder után, kétes szituációkat oldott meg jól, apróbb hibái voltak.
Dudás Gábor 2017. szeptember 11., hétfő 9:09
Összességében mindenki elégedett volt Bibiana Steinhaus-zal a Hertha-Werder után, kétes szituációkat oldott meg jól, apróbb hibái voltak.
Szerző: Dudás Gábor 2017. szeptember 11., hétfő 9:09

Mint arról beszámoltunk, történelmi mérkőzésre került sor vasárnap, a német Bundesligában, ahol a topligák történetének első női játékvezetője, Bibiana Steinhaus fújta a sípot – mondhatni, közmegelégedésre.

A beszámolók szerint a 38 éves sípmester - civilben a korábbi bíró, az angol Howard Webb párja - néhány apróbb hibát leszámítva – akadt például egy túlzónak tűnő sárga lapja a 36. percben, a berlini Skjelbrednek – jól vezetett, és akadt olyan bravúrosnak is mondható ítélete az 1-1-s mérkőzésen, mint az előnyszabály a Hertha vezető gólja előtt.

Utóbbi nagyon tetszett a hazaiak magyar vezetőedzőjének is, az ő véleményét is olvashatjuk az alábbi nyilatkozatcsokorban.

"Mondtam, hogy nem számít a bíró neme"

Bibiana Neuhaus: - Őszintén szólva, örülök, hogy vége és hogy jól alakult a mérkőzés. Igazán élveztem, hogy a pályán lehettem, és hogy mindenki pozitívan állt hozzám. Fontos volt, hogy a 90 perc során be rajtunk legyen a figyelem főként, ez sikerült, úgyhogy nagyon elégedettek vagyunk. Köszönöm a kollégáimnak a teljesítményüket, erre építhetünk majd.

Dárdai Pál (a Hertha vezetőedzője): - Igazán elégedett vagyok vele. Az az ítélete pedig valódi tapasztalatról árulkodott.

Alexander Nouri (a Werder edzője): - Már a felvezetés során mondtam, hogy nem számít a bíró neme. Bibiana Steinhaus bizonyította, hogy ez valóban így van.

Reinhard Grindel (a német szövetség elnöke): - Ez egy valóban történelmi pillanat volt. És senkinek sem szabad elfelejtenie, mekkora nyomás volt rajta. Jó döntéseket hozott és elsőosztályú teljesítményt nyújtott.

Vedad Ibisevic (a Hertha csapatkapitánya): - Nagy tiszteletet keltett a pályán. Nem bánnám, ha több női játékvezető lenne a ligában.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Puskás Akadémia
Bejelentés Hornyákról
Péntek délelőtt a felcsúti klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző 2027 nyaráig meghosszabbította idén júniusban lejáró szerződését.
Gyirmót
Távozhat a kétméteres csatár
A 20 éves ukrán csatár, Oleksandr Pyshchur 26 tétmeccsen 8 gólnál és 4 asszisztnál jár a mostani idényben. A Kisalföld úgy tudja, több NB I-es klub is érdeklődik a gyirmóti támadó iránt és távozhat a klubtól.
Tovább az összes átigazoláshoz