A kemény téli időjárás és a pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották a Juventus és az Atalanta vasárnapi bajnokiját.
Előbb későbbre halasztotta a kezdést, majd el is napolta a vasárnapi olasz bajnokit Maurizio Mariani játékvezető. Érdekesség, hogy a két csapat szerdán kupaelődöntőt játszana majd ugyancsak Torinóban.
Mint ismeretes, a magyar fociban eddig két meccset érintett a téli időjárás, illetve annak következményei: az Újpest-Paks kupameccs mellett a Sopron-Cegléd NB II-es bajnokit kellett elhalasztani.
Gianluigi Buffon nagykabátban és szakadó hóban ment megnézni a gyepszőnyeget és konzultálni a bíróval. Ezt láthatta ő is:

Átigazolások
Újabb kérő
Cebrail Makreckis
Török sajtóértesülések szerint Cebrail Makreckis a Samsunsporhoz kerülhet, ahol Petry Zsolt kapusedzővel is együtt dolgozhat..
Belső védőt igazoltak
Heitor
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be Heitor szerződtetését: a brazil védő egy évre kölcsönben érkezett, a klub pedig a szezon végén opcióval élhet a végleges megvásárlására.
1 évvel hosszabbított
Kovács Marcell
A Kisvárda egy évvel meghosszabbította Kovács Marcell szerződését, így a 23 éves kapus a következő szezonban is a klubot erősíti.