Szurkolói rendbontás miatt az ötödik percben félbeszakadt az Independiente Rivadavia–Atlanta mérkőzés az argentin másodosztályú labdarúgó-bajnokságban vasárnap.
A két csapat a Twitter-oldalán közölte: játékosaik a rendőrség tájékoztatását követően hagyták el a pályát, miszerint fegyveres drukkerek lelátói összecsapása miatt nem tudnak felelősséget vállalni a biztonságukért.
A játékvezető előbb megállította a játékot, majd húsz perccel később 0–0-s állással lefújta a találkozót.
A mérkőzésről készített felvételeken késekkel és égő zászlókkal felfegyverzett szurkolók láthatók, argentin sajtóhírek szerint a lelátói rendzavarásban ketten megsérültek. (MTI)


Átigazolások
Újabb kérő
Cebrail Makreckis
Török sajtóértesülések szerint Cebrail Makreckis a Samsunsporhoz kerülhet, ahol Petry Zsolt kapusedzővel is együtt dolgozhat..
Belső védőt igazoltak
Heitor
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be Heitor szerződtetését: a brazil védő egy évre kölcsönben érkezett, a klub pedig a szezon végén opcióval élhet a végleges megvásárlására.
1 évvel hosszabbított
Kovács Marcell
A Kisvárda egy évvel meghosszabbította Kovács Marcell szerződését, így a 23 éves kapus a következő szezonban is a klubot erősíti.