Cristiano Ronaldo during Champions League match between Real Madrid v Juventus, in Madrid, on April 11, 2018. (Photo by Loris Roselli/NurPhoto)
A világklasszis magyar nem zavartatta magát, simán belőtte a megítélt büntetőt.
Rengetegen felháborodtak, amiért a Real Madrid egy 93. percben befújt, majd néhány perccel később Cristiano Ronaldo által értékesített 11-essel ejtette ki a Juventust a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből. A Marca ennek apropóján elővette az 1960-as BEK-döntő felvételét, ezen a finálén nyert úgy a Real, hogy Puskás Ferenc négyet lőtt az Eintracht Frankfurtnak.
A spanyolok egy finoman szólva is erősen véleményes 11-est kaptak – Puskás simán belőtte -, még akkor is, ha akkoriban minden bizonnyal más stílusban vezették a meccseket a játékvezetők.
Átigazolások
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.
Szentlőrinc
Visinka távozott
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Visinka Ede vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
DVTK
Vincze az új sportigazgató
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: a DVTK bejelentette, hogy Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.