Kövesd velünk a Honvéd-Videoton bajnoki döntőt, a Fradi-Újpest derbit, valamint a Vasas-Mezőkövesd összecsapást.
A Honvéd és a Videoton az NB I bajnoki címéért küzd egymás ellen az élvonal utolsó fordulójában - a kispestieknek elég a döntetlen is az aranyhoz, a fehérváriaknak mindenképpen nyerniük kell. Emellett az is kérdéses még, melyik csapat szerzi meg a dobogó harmadik fokát - ez utóbbi az FTC-Újpest derbin és a Vasas-Mezőkövesd összecsapáson dől el. Amennyiben az angyalföldiek legalább egy pontot szereznek, övék a bronz. A három sorsdöntő találkozó élő közvetítését alább láthatod.
A kiesés elleni csatát itt követheted - kattints!
A közvetítés betöltése néhány másodpercet igénybe vehet. Kérjük, manuálisan ne frissítsd az oldalt, a bejegyzések automatikusan betöltődnek.
Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.