– Különleges este volt. Az egyik legszebb nap az életemben. A nyári vereségek után visszajöttünk és kijutottunk az Eb-re. Ezen a meccsen elszántak voltunk, nem lehetett hibázni és nem is hibáztunk" - idézi Ryan Giggs szövetségi kapitányt az MTI, a walesiek szakvezetője külön kiemelte a duplázó Aaron Ramseyt, aki sérülései miatt először kezdett a sorozatban, emiatt nagyon hiányzott a csapatából.
A Juventus két gólt szerző középpályása a lefújást követően kiemelte, a keddi este után megérte eddig várni az első válogatottbeli duplázására.
– Nagyon büszke és izgatott vagyok, hogy mehetünk újra az Eb-re, ez rengeteget jelent azok után, hogy nem jutottunk ki a világbajnokságra. Nagyon szerettünk volna megtenni mindent az Eb érdekében, le a kalappal a srácok előtt, hogy ez sikerült. Tudtuk, hogy szoros csoport lesz, már az első meccset megelőzően is és tudtuk, hogy csak a végén fog eldőlni. A társaim tapasztalata rengeteget jelentett, ráadásul volt néhány tehetséges fiatalunk is, nagyon büszkék vagyunk. Fantasztikusak voltak a drukkerek, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy képviselhetjük őket, és hogy megint tudunk egy ilyen nagy élményt adni a számukra az Eb-kijutással. Legutóbb is kiválóan érezték magukat a kontinenstornán, remélhetőleg most is így lesz és hasonló élményben lesz részük – nyilatkozta Aaron Ramsey.
A Manchester United középpályása, Daniel James számára óriási érzés az Eb-kvalifikáció, főleg ha eszébe jut, négy éve milyen jól teljesítettek, ezért most is nagyok az elvárások.
– Akkor a négy közé jutottunk, szeretnénk most is hasonlóan teljesíteni. Hihetetlen, szenzációs volt az egész sorozaton keresztül a hangulat, a 12. ember volt a szurkolótábor, reméljük találkozhatunk velük jövő nyáron is. Óriási jelentősége volt Hennessey, hogy az első félidőben annál a helyzetnél duplán tudott védeni, ennek köszönhetően mentünk 1-0-val a szünetre. Megvolt az eligazítás a félidőben, aztán pedig sikerült a második játékrészt is góllal nyitni, onnantól kezdve pedig már nem volt olyan nehéz – zárta a Manchester United játékosa.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2019/11/9147-768x484.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)