Beletörölték a cipőjüket, leköpték és még kiabáltak is a dresszel.
Egy-egy eligazolás komoly érzelmeket vált ki a szurkolókból, jól láthattuk ezt Botka Endre Fradiba szerződése után, amikor az egyik kispesti fanatikus elégette a labdarúgó mezét. A West Hamnél is hasonló most a helyzet. Dimitri Payet ugyanis mielőbb elhagyná a Kalapácsosokat, és már játszani sem hajlandó! A drukkerek pedig ezt elfogadhatatlannak tartják. A Crystal Palace elleni meccsen ezért a játékos meze lábtörlőként szolgált, a drukkerek rendre beletörölték cipőjüket, de volt, aki leköpte azt, sőt, még kiabáltak is a dresszel.
Átigazolások
Belgrádban folytatja
Abu Fani
A Crvena zvezda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Mohammed Abu Fanit, aki a Ferencvárostól igazolt a belgrádi klubhoz.
Megvan a Slovan új edzője
Yaya Touré
Yaya Touré lett a Slovan Bratislava vezetőedzője, miután hároméves szerződést kötött a pozsonyi klubbal.
DVSC
Szűcs Portugáliában?
Eldőlt, hogy Szűcs Tamás a nyár folyamán távozik a DVSC-től. A 21 éves, négyszeres válogatott középpályás kapcsán lengyel és portugál érdeklődő is volt - utóbbi liga lehet a végső befutó. (Öltözőn Túl)