Átigazolási hírek
Ajka
Érkezhet a gólgyáros
Honlapunk úgy értesült, hogy Kirchner Krisztián nagy eséllyel maradhat az NB II-ben és az előző idényben a kiesés ellen harcoló FC Ajkához igazolhat.
Soroksár
Korábbi Fradi-játékost igazoltak
A Szegedtől távozó jobbhátvéd, Könczey Márk Soroksárra igazolt. A 25 éves védő ismerős közegbe érkezett, hiszen a Ferencváros neveléseként jól ismeri a stábot és a játékosokat is.
Ajka
Védő a Szparitól
Az Ajka kölcsönvette Csörnyei Zsombort a Nyíregyházától, ahol 11 NB III-as bajnoki mérkőzésen lépett pályára a tavaszi szezonban, előtte pedig az Illés Akadémián és Ajkán is megfordult.
Kozármisleny
Máté Csaba érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be a Kozármisleny, hogy szerződtette a Pakstól a fiatalszabályos, 2006-os születésű középpályást, Máté Csabát.
Nyíregyháza
Védő az új érkező
Újabb játékossal kötött szerződést a Nyíregyháza Spartacus, Stefanos Evangelou a Szpari játékosa - jelentette be a klubhonlap.
Tiszakécske
Lucas és Varga érkezett
Kedden vált hivatalossá, amit a Csakfoci korábban már előre jelzett: távozott a Kazincbarcika két meghatározó játékosa, Lucas és Varga, akikkel kapcsolatban csütörtök délután el is dőlt: Tiszakécskén folytatják pályafutásukat.
Sepsi OSK
Kalmár Zsolt
A Csakfoci értesülései szerint mégsem igazol a Sepsihez a magyar válogatott középpályás.
ZTE / MTK
Védő igazolt Zalába
A pályafutása nagy részét az MTK-ban töltő 27 éves védő, Nagy Zsombor a ZTE-nél folytatja. (Nemzeti Sport)
Ajka
Hárman hosszabbítottak
Doncsecz Levente, Sejben Viktor és Horváth Dániel is 1+1 évre írt alá az NB II-es Ajkával, azaz a jövőben is számíthatnak rájuk.
Kazincbarcika
Hazatért a magyar kapus
A KBSC szerződtette az északír Glentorant elhagyó magyar kapust, Gyollai Dánielt.
Diósgyőr
Még egy újpesti vezető a stábban
Nem csak a játékoskeretben vannak újpesti érkezők a DVTK-nál: Kovács Zoltán sportigazgató után Szakály Péter is befutott.
Kazincbarcika
Prosser az új igazolás
Az NB I-ben újonc Kazincbarcika bejelentette a Honvéd korábbi bajnokának, a másfél éve csapat nélküli Prosser Dánielnek a szerződtetését.
Újpest
Megjött a portugál támadó
A korábbi híreknek megfelelően hivatalossá vált, hogy Iuri Medeiros Újpestre szerződött.
Misleny
Komoly távozó
Távozik klubjától az NB II-es Kozármisleny gólzsákja, a 32 éves Kirchner Krisztián. NB I-es kérője is lehet.
Újpest
Mladenovic megérkezett
A Crvena zvezda akadémiáját nyolc éven át irányító Dragan Mladenoviccsal erősödött a lila-fehérek utánpótlásképzése.