Átigazolási hírek
Kazincbarcika
Újpestről érkezett védő
Visszatért Kazincbarcikára a tavasszal is a klubnál futballozó Baranyai Nimród, akit ismét kölcsönben szereztek meg az Újpesttől.
MTK
Angliába igazolt a középpályás
Beigazolódtak a Csakfoci korábbi információi: az MTK Budapest mindenben megállapodott a Portsmouth FC-vel Kosznovszky Márk átigazolásáról, így a 23 éves középpályás az angoloknál folytatja pályafutását.
Videoton
Gólkirály érkezett
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban már előre jelzett: a Videoton FC Fehérvárban folytatja pályafutását Tóth Milán, aki az előző szezonban 19 találattal NB III-as gólkirály lett az Eger SE színeiben.
Mezőkövesd
Kapus Diósgyőből
A 19 éves Dojcsák Bence kölcsönben érkezett Mezőkövesdre a Diósgyőri VTK-tól. A fiatal hálóőr az előző idényt Kazincbarcikánál töltötte, ahol négyszer kezdőként állt a kapuban az NB II-ben.
DVSC
A Honvéd korábbi légiósa jöhet
Védővel bővülhet tovább a Debreceni VSC kerete, ugyanis a haon.hu információja szerint a Lokiba szerződhet Vyacheslav Kulbachuk.
Kozásmisleny
Fiatal jött, majd ment is
A klub egykori neveltje, a 2007-es születésű Juhász Péter tért vissza a Vasastól Mislenybe, de a folyamatos játéklehetőség érdekében kölcsön is adták az NB III-ban szereplő PEAC-nak.
Ferencváros
Traorét Kínába vinnék?
Az Africafoot szerint a kínai másodosztályú Sanghaj Senhua előrehaladott tárgyalásokat folytat Adama Traoré megszerzéséről, akiért egymillió eurót fizetnének. Az ulloi129.hu úgy tudja, egyelőre nem kapott ajánlatot a Fradi.
Kozármisleny
Érkező a ZTE-től
A fiatalszabálynak megfelelő, 2006-os születésű védő, Bodrogi Bence Zalaegerszegről érkezett Kozármislenybe. Az előző idényben a ZTE II-ben játszott, az NB I-ben 6-szor ült a kispadon.
DVSC
Bejelentés Dzsudzsákról
Megtette hivatalos bejelentését Dzsudzsák Balázzsal kapcsolatban a Debreceni VSC: a Csakfoci korábbi információjának megfelelően a csapatkapitánnyal szerződést hosszabbított a Loki.
Fradi
Ramírez távozott
Cristian Ramírez második korszakában két évet töltött az FTC-nél, nyert két bajnoki címet, most azonban közös megegyezéssel felbontották a szerződését.
MTK
Megszerezték a nagy tehetséget
A kék-fehérek kölcsönvették az FC Köbenhavn 18 éves, korosztályos válogatott magyar játékosát, Németh Hunort.
Fradi
Abu Fani Moszkvába tart
Izraeli lapértesülés szerint a CSZKA Moszka 3-3,5 millió euróért szerezheti meg az FTC izraeli középpályását, Mohammed Abu Fanit. A Fradi így újabb komoly üzletet köthet.
Puskás Akadémia
Kern visszatérhet
A Csakfoci információi szerint az egy éve a Sturm Grazhoz szerződő Kern Martin hazatérhet, és jó eséllyel ismét a felcsútiakat erősítheti majd.
Légiósok
Országot válthat a fiatal
A finn élvonal 5. helyén álló SJK Seinäjoki érdeklődik a Tromsö magyar fiataljáért, a 19 éves Bogdán Hunorért, és már személyesen is egyeztetett a csatárral. (m4sport.hu)
DVSC, ZTE
Szánthó képben lehet
A Csakfoci úgy tudja, a DVSC-nél és a ZTE-nél is felmerülhetett a Vasast elhagyó Szánthó Regő leigazolása.