Fotó: honvedfc.hu

NB I: Távozhat a 233 NB I-es meccset maga mögött tudó középpályás - a sportigazgató jelentette be

Nagy Gergő és Tordai Árpád is a másodosztályban folytathatja karrierjét - erről Tóth László sportigazgató beszélt.
Budai László 2023. augusztus 23., szerda 10:37
Fotó: honvedfc.hu
Nagy Gergő és Tordai Árpád is a másodosztályban folytathatja karrierjét - erről Tóth László sportigazgató beszélt.
Szerző: Budai László 2023. augusztus 23., szerda 10:37

A nyári átigazolási időszak hajrájában is változik még az NB I-es Mezőkövesd kerete, mindezt Tóth László, a csapat sportigazgatója árulta el. Az egyik távozó a 233 élvonalbeli meccset maga mögött tudó Nagy Gergő lehet.

- Jelenleg 27 játékosunk van, és minden bizonnyal lesznek még távozók, ugyanis a keret létszámát a terveink szerint 3 kapus és 22 mezőnyjátékos alkotja majd - mondta Tóth László a boon.hu-nak.

A legnagyobb esély Tordai kapus és a középpályás Nagy Gergő eligazolására van, ugyanis előbbi iránt egy dunántúli NB II-es együttes érdeklődik, utóbbit pedig több másodosztályú gárda is szívesen látná. Mivel az átigazolási időszak hajrája csak most kezdődik, nem kizárt, hogy lesznek még további változások, de ez piactól, a kereslettől és a kínálattól függ.

Nagy Gergő 2022-ben 15 év után hagyta el a Honvédot és igazolt Kövesdre, ahonnan a jelek szerint egy év után távozhat. Tordai Árpád 2021 óta erősítette az együttest, ő Kovácsik Ádám érkezése miatt válhatott létszámfelettivé.

A kövesdiek kerete egészségügyi szempontból egyre jobb állapotba kerül, már csak két olyan labdarúgó van, akire nem számíthat Kuttor Attila a következő, vasárnap 19.30-kor kezdődő bajnokin - írja a borsodi lap. Azon az összecsapáson, amelyen a 12 csapatos bajnokság sereghajtója, a Mezőkövesd a 11. helyen álló Fehérvár FC ellen játszik majd.

Olvastad már?
Az NB I egyik legjobb csatárát a Vidi vinné - ez kell hozzá, hogy Fehérvárra igazoljon
A csakfoci.hu információi szerint a Fehérvár FC kiszemelte magának az OTP Bank Liga egyik legjobb támadóját, Stefan Drazicot. De klubváltásának Kenan Kodro távozása a feltétele.
Elolvasom
Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz