Honvéd: "N'Gogtól többet várunk" - Supka elárulta, hogy mely posztokon erősítenének

Lanzafame és Eppel pótlását "házon belül" oldotta meg a klub, ám az újabb távozók helyetteseit egyelőre nem találták meg.
Csakfoci Admin 2019. január 4., péntek 20:22
Lanzafame és Eppel pótlását "házon belül" oldotta meg a klub, ám az újabb távozók helyetteseit egyelőre nem találták meg.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. január 4., péntek 20:22

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Supka Attila a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek adott nyilatkozatában kifejtette: úgy érzi, hogy Lanzafame és Eppel pótlását megoldotta a csapat, ugyanakkor nem lehetnek elégedettek az összes csatáruk teljesítményével.

- A támadóinkat a saját belső köreinkből tudtuk valamilyen szinten pótolni, Danilo és Holender, én azt mondom, jó teljesítményt nyújtott az ősz folyamán. 

N'Gog múltjából kiindulva, természetesen többet várunk tőle, és ezt el is mondtuk neki.

Az utolsó mérkőzésen, az Újpest ellen én láttam, hogy a képességei alapján biztos, hogy sokat fog tudni nekünk segíteni a felkészülési időszak után. Mivel nyáron nem volt olyan időszaka, amikor komoly munkát végzett volna, én bízom abban, hogy a mostani felkészülés után Danilóval vagy Holenderrel tudnak egy olyan párost alkotni, amely eredményes lehet, és tudja rúgni a gólokat, és több gólt tudunk szerezni, mint az elmúlt fél szezonban.

Később a célokra, és a szükséges igazolásokra is kitért.

Ebben a csapatban benne van, hogy a nemzetközi porondért küzdjön. A célunk, hogy ezt elérjük, de ehhez az kell, hogy megtaláljuk azokat a játékosokat, akikkel pótolni tudjuk Hidi Patrikot, Vadócz Krisztiánt, és ha a belső védő pozícióba tudunk még hozni játékost, akkor reális esély lehet arra, hogy ismét elérjük azt az eredményt, amit tavaly.

Supka azt is hozzátette, hogy a játékosai fizikuma két hétnyi téli szünet alatt nem tud leépülni, így külön programot nem is írtak nekik elő erre az időszakra.

Átigazolások
Újpest
Ganea apja kiakadt
Édesapja szerint a kedden elküldött George Ganea azért  került nehéz helyzetbe Újpesten, mert román.
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
Tovább az összes átigazoláshoz