Fotó: mezokovesdzsory.hu

Edzőgyilkos NB II: Supkának 18 nap jutott csapatánál, máris távozik - hivatalos

Supka Attila nem egészen 18 napot tölthetett Mosonmagyaróváron. A hátralévő fordulókban Király József irányítja az együttest.
Budai László 2023. április 13., csütörtök 12:54
Fotó: mezokovesdzsory.hu
Supka Attila nem egészen 18 napot tölthetett Mosonmagyaróváron. A hátralévő fordulókban Király József irányítja az együttest.
Szerző: Budai László 2023. április 13., csütörtök 12:54

A szerdai, Kozármislenytől elszenvedett vereség után közös megegyezéssel felbontásra került Supka Attila és Híres Gábor szerződése - jelentette be a Mosonmagyaróvár hivatalos honlapján. A hátralevő hét, sorsdöntő mérkőzésen Király József vezeti az együttest - tette hozzá a közlemény.

Az idei szezon egészen edzőgyilkos a másodosztályban, de az azért még ebben az idényben is egészen ritka, hogy valakinek - jelen esetben Supkának - 18 teljes nap se jusson új együttesénél. A rutinos szakembert március 27-én nevezték ki, majd két vereség és egy döntetlen után máris mennie kellett.

Az Óvár 31 forduló után 35 ponttal a 15., még éppen biztos bennmaradást jelentő helyen áll.

Ma (csütörtökön) egyébként már volt egy másik edzőváltás is az NB II-ben, erről alább lehet olvasni.

Olvastad már?
Furcsa váltás az NB II-ben: A menesztett edző az utódjának dolgozik tovább - hivatalos
A klubikon, Pásztor József lett a megbízott vezetőedző Békéscsabán - nem először. Az eddigi szakvezető is marad csapatnál. 
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Videoton FC Fehérvár
Kocsis Gergő
Honlapunk úgy értesült, hogy Kocsis Gergő személyében hamarosan újabb érkezővel bővül a fehérváriak kerete.
Fradi/Loki
Varga Ádám
A Ferencváros kapusa, Varga Ádám kölcsönben érkezett a Lokihoz.
Újpest
Baranyait kölcsönadhatják
Damir Krznar vezetőedző a klubhonlapon elmondta, nem tudja a megfelelő játéklehetőséget garantálni Baranyai Nimródnak, ezért ismét kölcsönadnák a fiatal játékost.
Tovább az összes átigazoláshoz