Fotó: kisvardafc.hu

Bombaigazolásként érkezett, gól és gólpassz nélkül, mindössze 131 perc játék után távozhat az NB I-ből

Wellington Nem az elmúlt négy bajnokin a meccskeretbe sem volt nevezve Kisvárdán, információink szerint pedig könnyen lehet, hogy a sérülését követően már nem is kerül olyan fizikai állapotba, hogy pályára lépjen még az NB I-ben.
Nyikes Zoltán 2024. április 30., kedd 12:35
Fotó: kisvardafc.hu
Wellington Nem az elmúlt négy bajnokin a meccskeretbe sem volt nevezve Kisvárdán, információink szerint pedig könnyen lehet, hogy a sérülését követően már nem is kerül olyan fizikai állapotba, hogy pályára lépjen még az NB I-ben.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. április 30., kedd 12:35

Január végén robbantotta az átigazolási időszak egyik, ha nem a legnagyobb bombáját a Kisvárda, amikor bejelentette a 3-szoros brazil válogatott, valamint 3-szoros ukrán és egyszeres brazil bajnok Wellington Nem szerződtetését. Ilyen pedigrével ritkán érkezik játékos az NB I-be, így természetesen sokat vártak a szabolcsiak a Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkörös tapasztalattal is rendelkező csatártól, akivel kapcsolatban korábban azt nyilatkozta Révész Attila sportigazgató, hogy „ő egy olyan futballista, akit a futballszeretők szeretnek a pályán látni, nagyon jól tud cselezni, rettentő gyorsak az átmeneti megindulásai, nagyon jók a rágyorsításai és a lába is kiváló”.

Megérkezését követően azonban a 32 éves játékos még nem szerepelt a Ferencváros és a Fehérvár elleni bajnokikok a meccskeretben sem, miután a sportigazgató azt is elárulta, hogy akkor még nem kapták meg a támadó előző klubjától, a Vitóriától a játékengedélyét, de ha az meglett volna, akkor sem tudott volna játszani, mivel az erőállapota sem volt tökéletes. Wellington Nem bemutatkozására február 10-ig, a Puskás Akadémia elleni hazai bajnokiig kellett várni, ekkor 31 perc jutott neki, azóta pedig összesen 131 percet töltött a pályán az NB I-ben gól és gólpassz nélkül, míg a Magyar Kupában egy félidő jutott neki a Tiszakécske ellen, amikor is adott egy gólpasszt.

Wellington Nem aztán a legutóbbi négy fordulóban a meccskeretbe sem volt nevezve az élvonalban, az előző hétvégén a Kisvárda tartalékcsapatában játszott 74 percet az Eger SE elleni NB III-as bajnokin.

A csakfoci.hu információi szerint a brazil játékos a szezon közben megsérült, azt követően pedig még jelenleg sincs olyan fizikális és erőnléti állapotban, hogy az első csapat segítségére tudjon lenni. Honlapunk úgy értesült, hogy a jelenlegi állás szerint nincs rá nagy esély, hogy Wellington Nem utolérje magát fizikálisan és tudjon segíteni a Kisvárdának a hátralévő három NB I-es találkozón, így könnyen előfordulhat, hogy nem láthatjuk már őt az élvonalban. Információink szerint Wellington Nem szerződése a nyáron lejár, és nem lenne meglepő, ha nem hosszabbítanának vele még egy NB I-es bennmaradás esetén sem.

A Kisvárda az utolsó hetekben a Puskás Akadémia, a Paks és a Mezőkövesd ellen száll harcban az élvonalbeli tagság megtartásáért.

Olvastad már?
Révész a Kisvárda zuhanásáról: "Az elmúlt másfél évben hagytam, hogy az edzők a saját elképzeléseik szerint dolgozzanak" - 15 százalék esélyt lát a bennmaradásra
A Kisvárda két évvel ezelőtt ezüstérmes volt az NB I-ben, de még tavaly is befutott a hatodik helyre, most pedig nagy eséllyel kiesőhelyen zár. A durva visszaesésről, annak okairól Révész Attila, a klub sprtigazgatója beszélt honlapunknak.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Tovább az összes átigazoláshoz