PL: Nagyon furcsa gól is kellett a Tottenham sikeréhez - videó, tabella

Az első húsz percben három gól is született, az eredmény pedig a későbbiekben nem változott: a Tottenham is győzelemmel kezdte a szezont.
Budai László 2018. augusztus 11., szombat 15:28
Az első húsz percben három gól is született, az eredmény pedig a későbbiekben nem változott: a Tottenham is győzelemmel kezdte a szezont.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 11., szombat 15:28

Igen furcsa góllal szerzett vezetést a Tottenham a Newcastle elleni PL-mérkőzésen. Úgy tűnt, Vertonghen fejesét közös erővel védte a felső léc és a kapus, ám a gólvonal-technológia segítségével a játékvezető gólt ítélt.  

Pár percre rá a Newcastle még egyenlíteni tudott – Joselu fejesével -, de Alli találatával a Spurs-nek sikerült megszereznie a három pontot.  

A MU után tehát a Tottenham is győzelemmel kezdte a szezont.  

TABELLA: ÍGY ÁLL A PL

Premier League, 1. forduló 

Newcastle-Tottenham 1-2  

G.: Joselu 11., ill. Vertonghen 8., Alli 18. 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz