Késelés és súlyos szurkolói összecsapás Rómában: Öt ember kórházban az EL-meccs előtt - videó

Öt ember sérült meg Rómában szerdán késő este, egy szurkolói összecsapás során, egy nappal a Lazio-Sevilla Európa Liga-mérkőzés előtt.
Dudás Gábor 2019. február 14., csütörtök 12:11
Öt ember sérült meg Rómában szerdán késő este, egy szurkolói összecsapás során, egy nappal a Lazio-Sevilla Európa Liga-mérkőzés előtt.
Szerző: Dudás Gábor 2019. február 14., csütörtök 12:11

Az olasz La Gazzetta dello Sport információi szerint az öt embert megkéselték, amikor a két klub fanatikusai összecsaptak a római utcán, nem messze a Colosseumtól. A kórházba került sérültek közül három ember állapota súlyos, egyikük spanyol, másikuk amerikai, egy harmadik pedig angol, míg két másik spanyol kisebb sebekkel megúszta a balhét.

A lap úgy tudja, két nagyobb létszámú csoport esett egymásnak, a Lazio-fanatikusok késekkel és egyéb fegyverekkel támadtak a spanyolokra, az amerikai sérült pedig csak egy civil lehet, aki belekeveredett az összecsapásba.

Az olasz rendőrség azóta nagy erőkkel járőrözik és az első kihallgatások is megtörténtek az ügyben. A hatóságok megerősített jelenléttel követik a több mint 1500 Sevilla-drukker mozgását a ma esti meccs előtt, alatt és után.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz