Kassai közelről láthatta az év legnagyobb bénázását - videó

Nem sok kellemetlenebb dolog van a futballpályán, mint három perc alatt két öngólt is szerezni.
Budai László 2017. október 8., vasárnap 8:02
Nem sok kellemetlenebb dolog van a futballpályán, mint három perc alatt két öngólt is szerezni.
Szerző: Budai László 2017. október 8., vasárnap 8:02

A 2018-as világbajnokság házigazdája, Oroszország barátságos mérkőzésen verte szombaton Dél-Koreát (4-2). Az oroszoknak alaposan besegített Joo-Young Kim, aki előbb az 55., majd az 57. percben is bevette saját kapuját. A duplázással lett 3-0, sőt, később néggyel is vezettek az oroszok, de a hajrában szépített Dél-Korea.

Kim szerencsétlenségét közelről figyelhette a meccset vezető Kassai Viktor is.

Az első öngól

Majd rögtön a második

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz