Henty sikoltott, fetrengett, feltámadt, majd megbűnhődött - videó

Az év egyik legkülönösebb jelenetsorát produkálta a Puskás Akadémia támadója, a játékvezetőt azonban nem tudta megtéveszteni.
Budai László 2018. május 9., szerda 9:20
Az év egyik legkülönösebb jelenetsorát produkálta a Puskás Akadémia támadója, a játékvezetőt azonban nem tudta megtéveszteni.
Szerző: Budai László 2018. május 9., szerda 9:20

Egészen egyedi színészkedéssel próbálkozott Ezekiel Henty a Debrecen elleni Magyar Kupa-elődöntőn. A Puskás Akadémia támadója egy felívelt labdát próbált megtartani, de elesett védője mellett, és igen furcsa hangok kíséretében esett a földre. Henty fetrengett egy darabig, de a játékvezető nem fújta le az esetet, a labda pedig nem sokkal később ismét a Loki kapuja közelében járt, így a csatár felpattant, és mintha mi sem történt volna, újra játékba állt. Iványi Zoltán is kiszúrta a trükköt, és azonnal sárgát adott a játékosnak, aki csak mosolygott az eseten.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz