Gera egy társaságban Messivel, Beckhammel, Ronaldinhóval – egy slágert ihlettek meg

A magyar válogatott játékos is "áldozatul esett" a Despacito-uralomnak.
Budai László 2017. július 9., vasárnap 8:30
A magyar válogatott játékos is "áldozatul esett" a Despacito-uralomnak.
Szerző: Budai László 2017. július 9., vasárnap 8:30

A 2017-es év egyik legnagyobb slágere a Despacito nevű dal, amelyet a Youtube-on, már közel 2 és fél milliárdszor (!) hallgattak meg. A zenének már rengeteg feldolgozása készült, többször futballisták is „belekerültek” a szövegbe, a legújabb ilyen változatnak pedig Gera Zoltán is szereplője lett - többek között Ronaldinho, Cantona vagy éppen Lionel Messi mellett.

És az eredeti, ha valaki esetleg még nem hallotta volna

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz