Ezt a piros lapot reklamálta a Videoton a Partizannak -  videón a jelenet

Sárga lap jött az egyértelmű(?) kiállítás helyett - félóra sem telt el ekkor a felcsúti mérkőzésből. Jó döntés született?
Dudás Gábor 2017. augusztus 25., péntek 9:38
Sárga lap jött az egyértelmű(?) kiállítás helyett - félóra sem telt el ekkor a felcsúti mérkőzésből. Jó döntés született?
Szerző: Dudás Gábor 2017. augusztus 25., péntek 9:38

A csütörtöki Videoton-Partizan EL-selejtező (0-4) 26. percében, már 0-2-s állásnál a vendégek védője, Bojan Ostojic adott haza röviden, majd miután látta, hogy hibáját kihasználva Suljic Asmir rárajtolt a labdára, utolsó emberként fellökte a gólhelyzetben kitörő bosnyák-magyar Vidi-szélsőt.

Az elsőre teljesen egyértelműnek tűnő piros lap helyett az érdekes előélettel rendelkező Andre Marriner játékvezető csak a sárga lapot vette elő zsebéből, döntését heves ellenállás fogadta a hazai játékosok részéről.

Szerinted jó döntés született vagy járt volna a kiállítás?

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz