Diósgyőr: 3 év, 3 ugyanolyan piros, a védő a korai kiállítások mestere - videók

Tamás Márk, a Diósgyőr játékosa az elmúlt három évben három ugyanolyan pirosat szedett össze. 24 évesen már "a legjobbak" között van a kiállítottak listáján.
Budai László 2018. május 15., kedd 15:08
Tamás Márk, a Diósgyőr játékosa az elmúlt három évben három ugyanolyan pirosat szedett össze. 24 évesen már "a legjobbak" között van a kiállítottak listáján.
Szerző: Budai László 2018. május 15., kedd 15:08

Bár még csak 24 éves, már karrierje hatodik NB I-es piros lapját gyűjtötte be Tamás Márk, akit a Debrecen elleni mérkőzésen már a 16. másodpercben kiállítottak. A Diósgyőr játékosánál nem ritka, hogy korán leküldik a pályáról, és az összesített piros listán is hamar „előkelő” helyre került.

3 szezon, 3 első félidős piros

Az elmúlt három szezonban többször is előfordult, hogy Tamás Márk már az első félidőben pirosat kapott. Konkrétan minden évben volt egy-egy ilyen megmozdulása. Ami külön érdekes, hogy kísértetiesen hasonló szituációk voltak.

A 2015/16-os idényben a Fradi ellen a 17. percben küldték le. A zöld-fehérektől akkor Lamah lőtte be a védők mögé a labdát, Tamás kézzel szabálytalankodott, Böde elesett, jött a piros.

 

A 2016/17-es szezonban pedig a Vasas ellen a 38. percben jött a kiállítás. Itt is ugyanígy, még a 16-os előtt, kézzel nyúlt oda, Müller elesett, a védő pedig nem úszta meg a pirosat.

24 évesen elöl a piros-listán

Az elmúlt közel három évtizedben mindössze 14 olyan játékos volt, akit többször állították ki, mint Tamást. Mindezt úgy, hogy itt természetesen olyan labdarúgók vannak, akik már befejezték karrierjüket, Tamás pedig mindössze 24 éves.

Ennyire fiatalon egyébként még senki nem jár(t) hat NB I-es pirosnál.

Az elmúlt 30 év „piros lapos királyai”

Tóth András 14 piros lap
Molnár Zoltán 12
Tamási Zoltán, Komlósi Ádám 10-10
Halmosi Péter 9
Lipták Zoltán 8
Szekeres Tamás, Tököli Attila, Dragóner Attila, Vámosi Csaba, Tóth Péter, Torghelle Sándor, Rajczi Péter, Sütő László 7-7
Lipcsei Péter, Lőrincz Antal, Hámori Ferenc, Szabó II Zsolt, Szekér István, Csóka Zsolt, Váczi Zoltán, Mátyus János, Bárányos Zsolt, Horváth András, Kabát Péter, Koller Ákos, Simek Péter, Tímár Krisztián, Dragan Vukmir, Fehér Zoltán, Cedomir Pavicevic, Rodenbücher István, Mohl Dávid, Milan Bogunovic, Tamás Márk 6-6

Olvastad már?
Extrém rossz edzőváltások: A Diósgyőr 0 százalékra cserélt, a ZTE hatalmasat zuhant
Diósgyőrben és Zalaegerszegen is ritka rosszul sikerült az edzőcsere. Javulás helyett mindkét csapat kieshet a váltás után.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz