Válogatott: Itt a magyar Eb-kezdő és Dzsudzsák piszok nagy terhe - ezt írja rólunk a szaklap

Feltöltve: 2016, március 4 - 13:18 Frissítve: 2016, március 4 - 15:20

A World Soccer Magazin a magyar válogatottal foglalkozik legfrissebb számában. A világ egyik legnépszerűbb és legolvasottabb szaklapja a mieink Eb-re jutásának körülményei mellett megpróbált egy lehetséges, a kontinenstornán majd pályára lépő kezdőcsapatot is összeállítani, amellett, hogy megnevezte a nemzeti csapat elsőszámú játékosát is.

A Wold Soccer Magazin cikkében rámutat, hogy a selejtezők során a harmadik szövetségi kapitánnyal sikerült eljutnunk az Európa-bajnokságra, kiemelték, hogy Dárdai Pállal álltunk rá a helyes útra, a pótselejtezőn aztán már Bernd Storckkal kvalifikálta magát Magyarország az 1986 utáni első nagy tornájára.

A Norvégia elleni pótselejtezők kapcsán a lap azt írja, hogy bár az északiak sokszor fölénk tudtak nőni a mezőnyben, a mieink hősiesen védekeztek és olyan játékosok szerezték a góljainkat, akiktől kevesen várták: Kleinheisler László, és az előtte a nemzeti csapatban tétmeccseken 14 hónapja eredménytelen Priskin Tamás.

A lap azt is kiemelte, hogy az Eb-re jutott csapatunk nagyobb részt az NB I-ben futballozik.

A lehetséges Eb-felállás és taktika kapcsán a szaklap a 4-5-1-s formációt adta meg, amely a következő nevekből állhat majd a szerző, Nick Bidwell szerint (aki a szélsőink és szélsővédőink oldalát picit talán megkeverte…): Király - Kádár, Guzmics, Juhász, Fiola - Dzsudzsák, Elek, Gera, Nagy Á., Kleinheisler – Priskin.

Az is kiemelésre került, ki volt és ki lehet a csapat első számú játékosa, a lap nem túl nagy meglepetésre a nemzetközi szinten legismertebb magyar futballistát nevezte meg kulcsemberként.

"Dzsudzsák Balázsnak piszok nagy teher lesz a vállán. A közismerten az egyetlen igazi magyar topjátékosként benne van meg az a képesség, hogy a szélről vezesse majd a magyar válogatott kontráit, neki kell lennie a szívnek és az léleknek a válogatott kreatív támadásvezetéseiben. A románok ellen szerzett remek szabadrúgás-gólja is megmutatta, hogy nagyon sok van a pontrúgásaiban. De nem csak emiatt lehet nagy befolyása csapata játékára. Az álomautók és celebek világából picit kilépve igazi vezérré nőtte ki magát, aki szívvel vezeti csapatát és őrzi a meggypiros mez tradícióit – ezt láthattuk akkor is, amikor könnyek között ünnepelte csapata kijutását. Nagy befolyása lehet a keret fiatal tagjaira, Kleinheislerre, Nagy Ádámra és Kalmár Zsoltra. Mióta elhagyta a PSV-t, picit eltűnt a szem elől az orosz bajnokságban, majd a Bursasporban. Az Eb neki is jó lehetőség lehet arra, hogy visszakerüljön a piacra" – írja a lap.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON

                                                                 

  • Mint ismeretes, Kassai Viktor lesz a negyedik játékvezető szombaton este, a Bajnokok Ligája milánói döntőjében. Ennek kapcsán szedtük össze a legemlékezetesebb, a negyedik játékvezetőkkel kapcsolatos történéseket és sztorikat a futball világából, hiszen olykor előfordul, hogy a negyedik játékvezető is főszerepbe kerül egy-egy kiemelt párharc során. Előfordult Oscar-díjas alakítás, durva kirohanás, hatmeccses eltiltás, "udvarlás", de olyan is, hogy magát a negyedik játékvezetőt kellett elvezetni a pálya mellől, és az esti fináléban érintett Real, illetve az Atlético edzője is kitett már magáért.

    MA A TV-BEN: Ma a TV-ben: BL-döntő Kassaival