Válogatott: Itt laknak és készülnek majd Dzsudzsákék az Eb-n - fotók

Feltöltve: 2016, február 10 - 09:31 Frissítve: 2016, február 10 - 12:33

Ahogy arról az MLSZ tájékoztatott, intenzív kiválasztási és tárgyalási folyamat végén a szövetség látókörébe egy nyugat- és egy kelet-franciaországi lehetőség került a magyar válogatott szálláshelyeként. Ezek közül végül a dél-keleten található Terre Blanche Hotelt választotta az MLSZ vezetése: az ok az, mert itt, a szakmai és logisztikai szempontok megvalósulása mellett, a Magyar Labdarúgó Szövetségnek rendkívül kedvező árat is sikerült kiharcolnia. Nézd meg képeken, hol lakik majd a válogatott.

A nemzeti csapat szálláshelyének kiválasztása az UEFA előírásainak és a szakmai stáb – a minél sikeresebb szereplés érdekében felállított – szempontjainak teljes figyelembevételével történt. Miután csapatunk a pótselejtezők után, a kvalifikáció legkésőbbi pillanatában jutott ki az Európa-bajnokságra, így az UEFA által felajánlott szálláslehetőségek közül már a legtöbbet elfoglaltak más csapatok. Ugyanakkor a magyar csapat által választott bázisnak mindenben meg kellett felelnie az előírt szigorú minőségi elvárásoknak, feltételeknek.

A magyar válogatott a 300 hektáron elterülő Terre Blanche Hotel Spa Golf Resortban száll majd meg a nyári Európa-bajnokságon, amely Franciaország dél-keleti részén terül el. A 3200 m²-es sport és wellness részlegen két teniszpálya, golfpálya és fitneszközpont is rendelkezésre áll. A 115 lakosztályos szálloda minden igényt kielégít, remek otthona lesz majd a válogatottunknak.

Fotók: terre-blanche.com, booking.com

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON