Sallai Roland kiváló formában játszik a Palermoban, ráadásul legutóbb megszerezte első Serie A-s gólját.

- Már meccsek óta éreztem, hogy csak egy gól kell, és megváltozik szinte minden, így elmondhatatlanul örültem, hogy sikerült - kezdte Sallai a pfla.hu-nak. - Már nagyon közel jártam ahhoz, hogy betaláljak, úgy vélem, most átszakadt bennem egy gát, és nagyon remélem, most már a gólok terén is elindulok felfelé. Úgy gondoltam, ez kell ahhoz, hogy minden más legyen egy kicsit. Nem azt mondom, hogy mostantól könnyebb dolgom lesz, de talán most mindenki joggal büszke rám. Úgy vélem, kezdem felvenni a ritmust. Az eleje nagyon nehéz volt, de most már hozzászoktam az itteni tempóhoz és stílushoz, és örülök, hogy ez már a meccseken is látszik. Azért továbbra sem egyszerű egyedül lenni idekint tizenkilenc évesen, de minden adott ahhoz, hogy minél magasabb szintre tudjam fejleszteni a játékomat.

A támadó beszélt arról is, hogy miért szerepel gyengén a Palermo a Serie A-ban.

- Mi sem igazán tudjuk, valószínűleg az összpontosítással akadhatnak gondok, talán csapatszinten vagy a hátsó alakzatban, hiszen öt védővel játszunk, mégis mindig rendre elkerülhető gólokat kapunk. Másnak nem igazán tudható be, mert létszámban hátul megvagyunk.

Sallai szót ejtett a válogatottról is.

- Tavaly tavasszal egyszer már beválogatott a szövetségi kapitány, játszottam is Elefántcsontpart ellen, az is nagyon jó érzés volt. Fiatal vagyok, még előttem szinte a teljes pályafutásom, annak is örülök, hogy egyáltalán itt lehetek a keretben. Teszem a dolgomat, maximális erőbedobással csinálom az edzéseket, aztán majd meglátjuk, mikor véli úgy a kapitány, hogy készen állok a feladatra. Természetesen, ha lehetőséget kapok - bármikor is legyen az - remélem, Kleinheisler Lacihoz hasonlóan meg tudom mutatni, hogy érdemes számolni velem.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 
 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat