Nem mindennapi sztori Kádár Tamásról.

 

"Örökké a tornaterem körül nyüzsgött, valami elfoglaltságot mindig talált, ha mást nem, hát kért egy labdát és kiment az udvarra focizni a többiekkel" – ilyen volt a veszprémi Kádár Tamás báthorys diák korában Marosné Bedőcs Katalin emlékezete szerint, aki az iskola akkori testnevelő tanáraként elsőként terelgette a minden sportban jeleskedő kamaszt a labdarúgás felé.

A Báthory István Általános Iskola fiatalon elhunyt egykori igazgatója, Kadnár Lajos ugyancsak testnevelés szakos volt. Kinevezésekor ő kérte meg "Katit", hogy vegye át tőle a suli focicsapatát. Kádár Tamás akkor még csak az alsó tagozat padját koptatta, de már számoltak vele, és az igazgató, aki nagyon kedvelte a tehetséges fiút, külön is odafigyelt rá.

Mivel az iskola sportéletében a kézilabda volt a fő profil, Tamás is Hidasi Ferenc tanár úr kéziedzéseire járt minden áldott napon, egészen 14 éves koráig. Ő kedves, szorgalmas, kreatív gyerekként emlékezik rá.

- Atlétikában, úszásban, asztaliteniszben egyaránt ügyes volt és mindent szívesen csinált. Amit akkor és ott magára szedett, az mind olyan pluszt adott neki a későbbiekben, amitől ő más és több, mint az eleve labdarúgónak készülő srácok – magyarázta Kati, aki szintén kézilabdázókkal foglalkozik mind a mai napig, a Kádár család mégis úgy tartja őt számon, mint Tomi első fociedzőjét - írja a veszpremkukac.hu cikkében.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat