A kapitányt és segítőjét kérdezték a németek.

 

Mint ismeretes, a magyar válogatott eddig a várakozásokon felül szerepel az Európa-bajnokságon, a mieink két fordulót követően 4 ponttal az F-csoport élén állnak.

Ennek kapcsán a német 11 Freunde című internetes oldal interjút készített a mieink két német szakemberével, a szövetségi kapitány Bernd Storckkal és segítőjével, Andreas Möllerrel. A beszélgetés során szóba került az is, hogy mi volt korábban a magyar válogatott legnagyobb problémája, amelyre Storck egyértelmű választ adott.

Magyarországon az volt a vélekedés a válogatott játékosokról, hogy nagyon merevek, és ennek tetejében még lassúak is. Mindannyian rendszeresen megkapták ezeket a kritikákat. Az általunk elvégzett tesztek viszont azt mutatták, hogy vannak olyan gyorsak, mint a német válogatott, ebből kifolyólag pedig semmi akadálya nincs, hogy versenyképesek legyenek.

Arra a felvetésre, miszerint csak sprintekkel nem lehet meccset nyerni, Möller reagált.

Ez így igaz. Az angliai Európa-bajnokságon sem mi voltunk a legtechnikásabb csapat 1996-ban, de a németek voltak a legelszántabbak, és emellett az önbizalmunk is nagy volt. Az akarat volt a legfontosabb, ez vezetett a sikerhez, amelynek végén az Eb-t is megnyertük.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat