Ismét komoly fejtörést okozhat a kapitánynak, hogyan állítsa össze a kezdőcsapatát Portugália ellen.

 

Különösen fájó, hogy az Izland elleni meccs utolsó tíz percében három alapemberünk is sárgát kapott Szergej Karaszjovtól, ami a folytatást tekintve talán jobban fájhat még a megadott 11-esnél is. Az előző találkozó hajrájában a magyar csapat eddigi négy Eb-legjobbja közül háromnak sárgát adott a játékvezető: Kleinheisler László, Kádár Tamás és Nagy Ádám is lapot kapott a 80. perc után.

Ez most óriási fejfájást okozhat Bernd Storcknak: kihagyja őket a nyolcaddöntő reményében, és kockáztatja, hogy megbomlik az eddigi egyensúly, vagy vállalja a kockázatot? Nagy Ádám és Kleinheisler László ráadásul Gera Zoltánnal alkotja a belső középpályás triót, és a rutinos, 37 éves játékos esetében erősen kérdéses, lenyomja-e a harmadik meccset zsinórban.

A kérdés is adja magát: kit tud betenni a kapitány az érintettek helyére? A középpályán Pintér Ádám és Elek Ákos elvileg rendelkezésre áll, ráadásul ők eddig még nem is játszottak. Balbekkben Kádár Tamás extrán teljesít, kérdés, hogy Korhut Mihály hogyan tudja pótolni a csoport előzetes favoritja ellen.

A védelemben ráadásul Fiola Attila után Lang Ádám is sérüléssel bajlódik, ott a kérdés az, előtérbe kerülhet-e Bese Barnabás vagy a Ferencvároshoz tartó Lovrencsics Gergő bevetése a csoportelsőségről döntő találkozón.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat