Dárdai Pál az Izland elleni mérkőzés után részletesen értékelt az M4 Sportnak, és a portugálok elleni meccsre is előretekintett.

- Folyamatosan nagy nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, akik szerencsére belealudtak a meccsbe. Kaptak ajándékba egy tizenegyest, és elhitték, hogy nyerhetnek – pedig sok mindent nem érdemeltek volna. Érdekes egy csapat, olyanok, mint akik nem is akarnak játszani - labdabirtoklásban és a helyzetek kidolgozásában is sokkal jobbak voltunk náluk. Az egy pontot mindenképp teljesen megérdemeltük, de ha van még öt perc, a győzelem is meglehetett volna.

A Hertha edzője a cserékkel és taktikai változtatásokkal is elégedett volt, úgy látta, Bernd Storck jól nyúlt bele a meccsbe.

- Jó döntés volt Dzsudzsákot áthozni a bal oldalra, míg a másik oldalon folyamatosan vissza kellett vennie a labdát, hogy a bal lábán legyen, a váltás után jóval lendületesebb lett a játéka, sprintből, egy ritmusban meg tudta oldani a helyzeteket, sokszor borsot tört a védő orra alá. Nikolics is jól szállt be a meccsbe, a gólnál jó passzt adott, és ha Saevarson nem kotorja a saját kapujába, akkor a másik csere, Böde rúgta volna be. A második félidei teljesítmény klassz volt, le a kalappal a srácok előtt!

Dárdai kiemelte a csapat fizikai felkészültségét, mindkét meccsen jobban álltunk erővel, mint az ellenfél, és ez Bernd Storck érdeme. A sorozatterhelés miatt sem aggódik, szerinte bírni fogjuk a tempót, és ez a sikeres rotálásnak is köszönhető.

- Fizikailag nagyon jó állapotban van a válogatott, mindkét meccsen látszott, Bernd Storck egy profi szakember, aki nagyon komoly hangsúlyt fektet a játékosok erőállapotára, mondhatjuk, hogy ez a mániája. Az Eb azonban nem csak fizikálisan, pszichésen is rendkívül megterhelő a játékosok számára, azonban nem hiszem, hogy ezzel gond lenne. Jól sikerült a csapat rotálása, például Szalai Ádám is friss maradt. Meg kell majd nézni, ki milyen állapotban van, kinek van esetleg izomproblémája – lehet, hogy ilyenkor még nem is veszi észre a játékos, csak mondjuk a vacsora után, mikor feláll az asztaltól, akkor érzi, hogy valami nincs rendben. Ha kihűlnek, elmacskásodnak az izmok, akkor fognak kiderülni ezek az apró problémák. Az idősebb játékosaink, Gera Zoli, Király Gabi óriási igénybevételnek vannak kitéve, de mindkettő van annyira profi, hogy el tudja dönteni, vállalja-e a játékot az utolsó csoportmeccsen.

A magyar válogatott jövő szerdán Portugáliával játszik, a korábbi szövetségi kapitány a Ronaldoék elleni meccsig is előretekintett.

- Folyamatosan javulunk, a passzjátékunk meccsről-meccsre jobb, Izland ellen nyomás alatt, hátrányba kerülve is nyugodtak maradtunk, ez nagyon jó előjel. Az eddig megszerzett négy pontot teljesen megérdemeljük, nem szerencsével kapartuk össze, rengeteget tettünk érte. A portugálokkal is nagyon jó partit fogunk játszani, ha ilyen fizikális állapotban leszünk, és így elkapjuk a fonalat, mint Izland ellen, akkor kikapni biztosan nem fogunk.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat