Még fel sem fogták, hogy itt vagyunk az Eb-n.

Fotó: www.mlsz.hu

Nagy Ádám a lefújás után nyilatkozott nekünk.

Épp azt beszéltük a zuhany alatt, hogy van, aki még fel sem fogta, hogy itt vagyunk, erre pedig legyőzzük Ausztriát.  Az osztrák válogatottat senkinek sem kell bemutatni, ez akkora lökést ad nekünk, hogy hatással lesz a csoportmeccsekre.  Nagy taktikai csata volt, de nem egy nézhetetlen meccset játszottunk, egyik csapat sem volt impotens, kőkeményen egymásnak mentünk. Az első tíz percben volt egy kapufájuk és több kidolgozott helyzetük.  Bármelyik csapat megszerezhette volna a vezetést, boldog vagyok azért, amit tettünk. A németek ellen ugyanez volt az elején, amikor még picit meg voltunk illetődve. Miután egyet-kettőt passzoltunk egymáshoz, megnyugodtunk. A fizikális részével nincs problémám, ezt genetikailag bírom, testileg még van hová fejlődnöm, hogy jobban oda tudjak lépni, el tudjam venni a labdát.  Alaba egy klasszis, tudtuk, ha próbáljuk követni, akkor kivehetjük a játékból, ez bejött. Hatalmas nagy lökést és pluszt adott, amit kaptunk a szurkolóktól. Azoknak is köszönettel tartozunk, akik otthon szurkoltak nekünk. Hallom, hogy otthon is óriási eufória van, ez kiváló érzés. Szeretnénk még egy-két körúti dugót okozni.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat