Ezt várja az osztrák szövetségi kapitány.

 

Marcel Koller először általánosságban beszélt a csapatáról és az azt körülvevő hangulatról.
- Nagyon jó volt a felkészülésünk, de most már itt van az ideje, hogy végre igazán nekiessünk a meccseknek is. Reméljük, azt tudjuk majd véghezvinni a pályán, amit terveztünk. A saját játékunkat kell mutatni, meg kell felelni azoknak az elvárásoknak, amit magunk elé támasztottunk - kezdte a sajtótájékoztatót az osztrák kapitány.

Arra a kérdésre, hogy mit tart a magyar válogatott legnagyobb erősségének, így reagált.
- Nagyon erős a védelmük, de támadásban is jó a magyar csapat, gyorsan mennek át védekezésből támadásba. Jók a kontráik, külön figyelemreméltó Dzsudzsák Balázs játéka, aki képzett, nagyon gyors futballista, kiválóan technikai adottságokkal rendelkezik. Szerintem a magyar válogatott egy nagyon jól felkészült csapat, és ahogy látható volt, eddig az Eb minden meccsén egy apró nüansz döntött, úgy gondolom, hogy a mieink párharcán is ez várható. Minél több labdát kell szereznünk, és oda kell figyelni a magyarok ellentámadásaira.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat