Az egyik német portál az Európa-bajnokság előtt különböző szempontok alapján leosztályozta a tornán résztvevő 24 válogatottat - szerintük már a csoportkörben véget ér számunkra a torna.

Az Európa-bajnokság kezdete előtt a német spiegel.deleosztályozta a franciaországi tornán résztvevő 24 válogatottat. A portál három szempontrendszert vett figyelembe: a csapatok védekezését és támadószekcióját, valamint a szövetségi kapitányukat. Ezek alapján a magyar csapattal kapcsolatban a következőképpen jósolt az oldal.

A magyar válogatottról általánosságban:

A lap megemlékezik arról, hogy Bernd Storck alapfilozófiája a futómennyiségre és a hatékony letámadásra alapul, amely a selejtezők során jól működött. A portugálok, az osztrákok és az izlandiak ellen azonban a portál szerint közel sem lesz ilyen egyszerű dolga a magyar csapatnak, mivel minden meccsen védekezésre lesz kényszerítve, így azt várják, hogy már a csoportkör után repülhet haza a magyar válogatott, amelyet a 23. helyre teszek az erősorrendben.

A magyar válogatott támadószekciója:

A német portál úgy véli, hogy Szalai Ádám, Dzsudzsák Balázs és Gera Zoltán képviseli a minőséget a magyar válogatott támadói között. Negatívum azonban, hogy Szalai már a Bundesligában sem tud magának meghatározó szerepet kiharcolni, Dzsudzsákot sérülések hátráltatták, míg Gera már túl van a karrierje csúcsán - ennek ellenére a 20. helyre sorolták ezen a téren a magyar csapatot - megelőzve a szlovákokat vagy a románokat például.

A magyar válogatott védelme:

A védelemmel kapcsolatban megjegyzik, hogy több olyan labdarúgó is szerepet kaphat a hátsó alakzatban, akik csupán a magyar bajnokságban szerepelnek. A portál név szerint Lang Ádámot emeli ki, akire Storck alapemberként számíthat a tornán, erre pedig ráfizethet a magyar válogatott, melynek védelme a 23. helyen található az összesítésben.

Bernd Storck szövetségi kapitányról:

A szerző amondó, jól hangzik, hogy az egykori futballnagyhatalom 30 év után felébredt a mély álomból, azonban Bernd Storck csapata a selejtezők során sem mutatta meg azt, hogy komoly játékerőt képviselne. A szövetségi kapitánnyal kapcsolatban a német lap azt is megjegyzi, hogy nincs még tapasztalata a világversenyeken, ez pedig kiütközhet az Eb-n is, így csak a 24. helyre rangsorolták.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat