A nemzetközi sajtóban a legtöbben úgy vélik, Dzsudzsák Balázs lehet majd a magyar válogatott kulcsembere a jövő hét pénteken kezdődő Európa-bajnokságon. Akad azonban olyan vélemény is, amely sokkal inkább a Ferencváros fiataljára, Nagy Ádámra hívja fel a figyelmet. Az egyik amerikai portál szakértője amondó, már most fontos láncszeme a csapatnak, az ő jó játéka nélkül pedig Bernd Storck csapatának a sikeressége is nehezen képzelhető el.

(Fotó: Sas Gábor)

Jövő hét pénteken kezdetét veszi a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság, amely előtt sorra jelennek meg az esélylatolgatások a résztvevő válogatottak szereplésével kapcsolatban. Nem kivétel ez alól a Bernd Storck irányította magyar csapat sem, amelyről ezúttal az amerikai ESPN által felkért szakértő, Tomasz Mortimer írta le a véleményét.

Az elemzésben szóba került az is, hogy ki lehet a magyar válogatott kulcsembere a tornán, amellyel kapcsolatban Mortimer meglepő választ adott. A szakértő amondó, nem a sokak által emlegetett csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs lehet a mieink meghatározó játékosa, hanem a Ferencváros 20 éves labdarúgója, Nagy Ádám.

"Alig több mint egy évvel ezelőtt Nagynak még nem volt felnőtt mérkőzés a lábában, sem a klubjában, sem a válogatottban. Azóta azonban kulcsszereplővé vált a nemzeti csapatban, a Ferencvárossal pedig bajnoki címet szerzett. Nagy futsalos háttérrel rendelkezik, és képes kiválóan bejátszani a védelem előtt területet. Taktikailag rendkívül érett, mindkét lábával jól kezeli a játékszert, továbbá sokszor szerez fontos helyzetekben labdákat, amelyeket okosan is játszik meg. A magyarok sikerességéhez Nagy jó játékára is szükség lesz. Annak ellenére, hogy nincs túl sok tapasztalata, már is fontos láncszeme a csapatnak" - olvasható az elemzésben.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat