Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb hazai híreit? Az alábbi összeállításban az elmúlt két nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

(Fotó: Sas Gábor)

 

Böde 13, Gera 10 - ezekben a mezszámokban játszunk az Eb-n

Miután Bernd Storck szövetségi kapitány kihirdette az Európa-bajnokságra utazó 23-as keretet, kiderült az is, hogy milyen mezszámokban lépnek pályára a magyar válogatott tagjai Franciaországban. Íme, a játékosok mezszámozása.

Szerződést bontottak a Loki válogatott védőjével

Lázár Pál szerződése június 30-án lejár a DVSC-nél. A felek úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a kontraktust, sőt egy hónappal korábban, közös megegyezéssel megszüntetik. A részletek.

Szakmai igazgatóval erősít az NB III-ban ragadt ETO

A csakfoci.hu információ szerint nyártól szakmai igazgató segíti majd az NB III-as Győri ETO-t. A zöld-fehérek a kizárás után kerültek a harmadosztályba, ahol azonban várakozáson alul szerepeltek és nem tudtak feljutni a másodosztályba. Erősítene az ETO.

A Fradi sztárkiszemeltje: Nem a pénzt számolom, játszani akarok!

A Ferencvárossal hírbe hozott holland Rafael van der Vaart reméli, hogy lesz olyan csapat, amely igényt tartana a szolgálataira a nyáron. A 109-szeres holland válogatott középpályásnak esze ágában sincs még visszavonulni, ha kell, további két évet még lehúzna a spanyol bajnokságban is, és nem érzi úgy, hogy a gyorsaságát kellene kritizálnia bárkinek is, miközben nagyjából 200 gól áll már mögötte pályafutása során. Ezt mondta a holland klasszis.

FIFA-ranglista: Két helyet rontott a válogatott

A magyar válogatott két helyet rontva a 20. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtöki világranglistáján. Megelőzzük Romániát, Szlovákiát és Svédországot is.

Eb 2016: Veri az NB I a portugál, a horvát és a román bajnokságot is

13 Eb-résztvevővel a 13. az Európa-bajnokságon szereplő játékosokat adó pontvadászatok listáján a magyar NB I, ezzel több jelentős európai bajnokságot is maga mögé utasítva. Óriási az angliai dominancia, minden negyedik(!) játékos a szigetországi kluboktól utazik a kontinenstornára. Itt a lista.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat