"Voltak, akiket bele kellett verni a csapatba, mert nem álltak be a sorba" - interjú Szélesi Zoltánnal

Rangos tornát nyert az Eb-elitkörre készülő magyar U17-es válogatott, de Szélesi Zoltán csapatánál nincs hurráhangulat, a tréner a csakfoci.hu-nak elárulta, miért.
Dudás Gábor 2018. február 19., hétfő 11:03
Rangos tornát nyert az Eb-elitkörre készülő magyar U17-es válogatott, de Szélesi Zoltán csapatánál nincs hurráhangulat, a tréner a csakfoci.hu-nak elárulta, miért.
Szerző: Dudás Gábor 2018. február 19., hétfő 11:03

A svédeket, a norvégokat és a szlovákokat is megelőztétek, ezzel megnyertétek a La Manga Kupát. Mindhárom ellenfelünk az elitkörre készül. Milyen értéke van ennek a tornagyőzelemnek?

- Szeretnék nem ebből kiindulni. Ez egy felkészülési torna volt. Az valóban értékelhető, hogy sikerült első helyen végezni, az eredmény tehát jó. De nem ez volt a cél, hanem, hogy a játékosokat ki tudjuk próbálni, és rá tudjanak világítani a hibákra. Voltak szép dolgok, amiket megdicsértünk, de volt sok hiba is, amiket viszont ki kell javítani. Többször problémáink adódtak a kontráknál, és a pontrúgásokra is nagyobb hangsúlyt kell fektetni – mindkét oldalon, de inkább a védekezést tekintve. Az eredmény szép, de nem szeretnék ennél messzebb menni.

A beszámolók alapján több játékrendszert is kipróbáltál. Megvan a csapat alapjátéka? Ennek a korosztálynak hány rendszert kell ismernie?

- A három-, az öt- és a klasszikus négyvédős játékrendszert ismerniük kell. Az, hogy tudják, az erős túlzás. A tornán jól adaptálódtak ehhez a megoldáshoz, hogy a mérkőzés közben váltani kellett, amikor az ellenfelek nem úgy álltak fel, mint ahogy kielemeztük a korábbi meccsekből. Viszont a csúszásokban, mozgásokban voltak hibák.

Nem vagyok hurráhangulatban. Többen kérdezték is, hogy miért nem? Azért, mert jó, hogy nyertünk egy nemzetközi felkészülési tornát, de számomra majd az elitkör első vagy második helye lenne az, amit igazán megünnepelnék.

De ezért még nagyon sokat kell tenni egy nehéz csoportban.

A tornagyőztes csapat és a szakmai stáb:

A mostani keret lesz ott az Eb-n is vagy beverekedhetik még magukat a játékosok? Mekkora változásra lehet számítani?

- Van egy váz, ez természetes, de ezen belül 4-5-6 játékos fluktuációja elképzelhető. Bérelt helyek nincsenek, a formák igenis befolyásolják a keretet. Csak olyan játékos kerülhet be a csapatba, aki emberileg és a teljesítményével kiköveteli magának a meghívót.

Úgy tudjuk, Georges Leekens nem feltétlenül örült annak, hogy segítőjeként az U17-es válogatott vezetését is folytatni szeretnéd. Nehéz volt meggyőzni?

- Természetes, hogy mindenki a lehető legtisztább körülményekre törekszik. Az MLSZ vezetése - a szövetségi kapitánnyal közösen - úgy döntött, hogy nyárig biztosan folytathatom a munkát az U17-tel, és ez mindenki számára elfogadható helyzet. Az valóban igaz, hogy én szerettem volna az U17-et vinni az elitkörben.

Mi a legfőbb különbség a mostani és a tavalyi U17-es csapat között?

- Ez a gárda talán csapatként jobban funkcionál, csapatként van benne erő, nincsenek olyan kirívó, kiemelkedő játékosok, mint az előzőben volt egy-kettő. Persze a kirívót itt zárójelesen mondom, hiszen 16 éves labdarúgókról beszélünk. A tavalyi korosztályban voltak erősebb karakterek,

de őket igenis bele kellett verni a csapatba, mert volt egy-két játékos, aki nem akart beállni a sorba.

Pedig csak így lehetünk sikeresek.

Úgy tűnik, jobban szeretsz úgy dolgozni, ha nincs egy olyan játékos, mint amilyen tavaly Szoboszlai Dominik volt, akit a médiában egyértelműen kiemelten kezeltek, főleg a győztes góljai után.

Igen, mert olyan kirívó világsztárunk nincs, akit Messiként vagy Ronaldóként kellene kezelnünk, és tálcán hordanunk jobbra-balra. Minden játékos a csapat tagja, minden posztnak megvan a sajátossága. Én nem akarok senkit kiemelni, majd ők kiemelkednek, ha felnőttként bennük lesz a kvalitás.

Tavaly 11 év után jutott ki az U17-es csapat az Eb-re, és az is biztos, hogy most is eljutott annak kapujáig. Minek, kinek köszönhető az elmúlt évek sikere?

- Elsősorban a háttérnek, amit az MLSZ és a klubok mögé tesznek. Fontos a kommunikációs együttműködés az edzőkkel, a klubokkal. Nem én jutottam ki az U17-tel, hanem a stáb és a csapat Belvon Attila segítőmmel közösen, amely ugyanúgy beleteszi a munkát.

Legutóbb hazai pályán sikerült kivívni az Eb-t. Most is itthon érhetitek ezt el. Van déjá vu érzésed?

- Déjá vu-m akkor lesz, ha kijutunk (nevet). Előrefele nem szeretnék nézelődni. Megvannak nekem is a rigolyáim, babonáim, de van még munka, amit el kell végezni. És azután még lesz három meccs is, ahol ki kell, ki szeretnénk jutni az Eb-re.

Izrael, Szlovénia és Románia vár majd ránk az elitkörben. Kiket tartasz a legerősebb ellenfélnek?

- Egyelőre nem tudom. Lehet, hogy ma Izraelt mondom, aztán márciusban ő lesz a leggyengébb. Fontos, hogy fizikálisan, mentálisan és taktikailag olyan helyzetbe hozzuk a játékosokat, hogy lőtávolon belül legyenek, és jó eséllyel vágjanak neki az elitkörnek.

BUDAI LÁSZLÓ

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz